Üveglapos falikép, Nemzeti dal 21X30 cm

Petőfi Sándor: Nemzeti dal


Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! –

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

Magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Pest, 1848. március 13.


A magyar hazafias költészet legemlékezetesebb darabja Petőfi Nemzeti dala: az 1848. március 15-i forradalom egyik közvetlen kiváltó oka és jelszava lett. Ezt szavalta el a költő reggel a Pilvax kávéházban, majd az orvosi egyetem udvarán, később a jogászok kívánságára a szeminárium (papnevelde) terén, végül Landerer nyomdája előtt. A kivívott sajtószabadság első terméke volt, s ezrével osztották szét a nép között.

Petőfi "dal"-nak nevezte költeményét, de valójában kiáltvány, felhívás a nemzethez: agitál, lelkesít, haladéktalan állásfoglalásra késztet. A legfontosabb mondanivaló, a legfőbb gondolat mindjárt a vers elejére kerül, ugyanúgy, mint Vörösmarty Szózatában. A lényegre lerövidített kurta mondatok parancsa (az első, négy sorban nyolc mondat található) válaszút elé állítja a hallgatókat, és azonnali elhatározásra ingerel: választani kell a rabság és a szabadság között. A refrénmár magában foglalja a nép válaszát is: a többes szám első személyű, esküvel nyomatékosított döntés a hallgatóság megváltoztathatatlan akaratát fejezi ki.

Nem csak a versből olvasható ki ez, a valóságban is így történt már a költemény első elhangzásakor is.

A Nemzeti dal voltaképpen első strófájával már elérte célját, a további versszakok ennek az egyetlen ésszerű döntésnek a helyességét igazolják. A költő a múlt, a jelen és a jövő érveivel a hallgatóság érzelmeire kíván hatni. Hivatkozik a hajdan szabadon élő "ősapákra", akik most kárhozottak, mert szolgaföldben nem nyughatnak (2. versszak). A szónok ingerült keménységgel kel ki a "sehonnai bitangok" ellen, akikben nem él az az önbecsülés, az a "szép tisztesség", melyről Balassi is írt az Egykatonaénekben. A becsület parancsa most a hazáért való önzetlen harcot, önfeláldozást követeli (3. versszak). A lánc és a kard ősi metaforáinak szembeállítása is a hazafiúi önérzetet ébreszti fel (4.).

A refrénben újra meg újra megerősített helyes választás a távoli jövő dicsőségét sejteti, hiszen a jelen történetformáló tette visszahozza a magyar név régi nagy hírét (5.). Az érvsorozat eddigi határozottságát az utolsó versszakban (6.) érzelmesebb hang váltja fel, s a költői képek a vallás fogalmaihoz kapcsolódnak. A késő unokák "áldó imádsága" a szentté lett hősök nevét idézi fel, mikor leborulnak majd domborodó sírjaikra.

A költemény "dal" jellegét támasztja alá a versforma: a kétütemű, a sormetszeteket pontosan betartó felező nyolcasok alkalmazása. A refrén döntő elhatározottságát emeli ki, hogy a hatodik és a nyolcadik sor egyetlen – a korábbiaktól eltérő – három szótagos ütem.

refrén: az ismétlés egyik fajtája; rendszerint a költemények versszakainak végén – ritkábban más helyen – ritmikusan visszatérő verssor(ok). Tartalmi szerepe igen sokrétű: leggyakrabban a refrénben szólal meg legnyomatékosabban a költemény alaphangja, legfőbb mondanivalója.