A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye.

Eredete

Egyes elképzelések szerint a mondai turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal (altaji havasi sólyom, Falco rusticolus altaicus) vagy a kerecsensólyommal (Falco cherrug) azonosítható. A szó török eredetű (a csagatáj togrul vagy turgul vadászsólymot jelent). Az ősi magyar nyelv három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor (ebből származtatható a Zsombor név is) és a turul szavakat; az ősi, a használatból kiveszett túrul szót 19. század eleji költőink hozták újra használatba turul alakban. Teljes bizonyossággal nem dönthető el, hogy a turul valójában sas vagy sólyom; a mítoszok értelmezése alapján egyesek szerint sasról van szó; a nyelvi bizonyítékok a sólyom jelentés mellett szólnak.

Turul az ősi magyar hitvilágban

Álmos fejedelem születése

Anonymusnál olvashatjuk: „nyolcszáztizenkilencedik esztendőben Ügyek… nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.”

Az eredeti latin szövegben nem turul és nem héja-forma madár, hanem ölyv (astur) szerepel; a későbbi értelmezések a madarat a turullal azonosították.

„Anno dominice incarnationis DCCCXVIIII° Ugek … duxit sibi uxorem in Dentumoger filiam Eunedubeliani ducis, nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus. Sed ab eventu divino est nominatus Almus, quia matri eius pregnanti per sompnium apparuit divina visio in forma asturis, que quasi veniens eam gravidavit; et innotuit ei, quod de utero eius egrederetur torrens et de lumbis eius reges gloriosi propagarentur, sed non in sua multiplicarentur terra.”

A Képes Krónika szövegében a középső rész így hangzik:

„Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak". Emese gyermeke test és vér szerint az apáé volt, Ugek vezéré, aki maga is a Turul nemzetségből származott. Az álomban érkező turul, a közvetlen ős, csak ennek az apaságnak az érvényét erősítette meg, és azt, hogy az utód az apánál különb, a régi ősre hasonlító, de annál nagyobb hatalmú fejedelem lesz. (A belső-ázsiai népeknél a víz szimbóluma a hatalmat jelöli.) Ez tipikus dinasztikus eredetmonda, melynek lényege, hogy a születendő utódokat már előre magasztalja, és fényes jövőt jósoljon egy még nem létező dinasztiának.

Honfoglalás

A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni őket. Az emberek megkísérelték megtámadni a sasokat, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul, és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyar felkerekedett és követte a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt a turul, és a magyarok újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna, valóban addig a helyig vonultak Európában nyugat felé, ahol a kerecsensólyom – a turul – fészkel.

Hogyan alakult ki a magyar címer? I.

Kezdeti államiságunk idején (XII-XIII. század) a mindenkori uralkodó saját képezte egyben az ország címerét is. Ez időben tehát külön államcímerről nem beszélhetünk.

Mai államcímerünk alkotóelemei, a pólyák, a koronán álló kettőskereszt, a hármas halom, a pajzson elhelyezett Szent Korona több évszázados fejlődés eredménye.

A pajzsra és zászlóra festett jelek, ábrák a XII. sz. elején állandósulnak. Még a címerek előképei sem jelennek meg a XI. sz. utolsó harmada előtt. Magyarországon királyi (állami) címerről csak 1202 után beszélhetünk. Így az Árpádok eredetmondájában szereplő turulmadár még nem jelenhetett meg címerállatként, ellentétben a Képes Krónikában ábrázolttal. A kettőskereszt, országcímerünk másik alapvető eleme, mint a királyi hatalom szimbóluma, III. Béla korában (1190 körül) jelenik meg, bizánci hatásra (III. Béla a császári udvarban nevelkedett). Nála jelenik meg először címerpajzson, pénzre verve. A korai előfordulásokban kilencszer, később hétszer vágott mezőben, hol a páros, hol a páratlan sávokban oroszlánokat ábrázolnak. Címerünk jobb mezőjében látható pólyák (vágásos címer, az Árpád-ház családi jelvénye) először Imre király 1202. évi pecsétjén fordulnak elő. E pecsét címerén a pólyák közötti mezőn kilenc lépkedő oroszlán látható. Az oroszlános pólyás címer formája időről-időre változott, így például II. András 1222. évi úgynevezett "Aranybulláján" már csak hét oroszlán van. Ezekből a párosak egymással szembenézők, közöttük egy-egy hárslevél látható. E címer festett szép kivitelű példánya a Magyar Országos Levéltár épületének lépcsőházában található. Feltűnő különbség a két címerábrázolás között, hogy az Aranybulla pecsétjén az oroszlánok nem a pajzsmezőben, hanem a pólyákban vannak elhelyezve. Ugyanezen II. András 1231. évi pecsétjén öt pólyát és tizenegy oroszlánt találhatunk, de pénzérmein az oroszlánoknak nyomuk sincs. Az oroszlánábrázolás és a vörös-ezüst vágás spanyol hatást mutat. A vágásos címer a XIII. században csak rövid ideig használatos, IV. Béla (1235-1270) pénzein újra a kettőskeresztes címerpajzs tűnik fel. A pólyás címert az Árpád-ház kihaltával trónra került Anjou házi királyaink - jogfolytonosságuk jelzésére - szintén átvették. De ezt a gyakorlatot követték a többi uralkodóházból származó királyaink is történelmünk folyamán mindvégig. Az első ilyen egyesítésre utaló példa: A Bécsi Képes Krónikában Károly Róbert király pajzsán az Árpádok pólyái és az Anjouk liliomai együtt szerepelnek. A lebegőn ábrázolt kettőskereszt alatt hamarosan megjelent a hármashalom, utóbb a korona is. A pólyás és a hármashalmon álló kettőskeresztes forma először Nagy Lajos király pénzein fordul elő. A pólyákat és a kettőskeresztet Zsigmond király is alkalmazta pecsétjein, de használt pólyás-oroszlános pecsétet is...

(www.naput.hu hozzájárulásával)

Mit jelentenek zászlónk színei?

A Magyar Köztársaság zászlaja piros, fehér és zöld színű trikolor, mely három, vízszintesen futó sávból áll. Nemzeti zászlónk is hosszú fejlődés során alakult ki. Magyarország ezeréves történetében először 1848-49-ben a Habsburg-ház elnyomásával szemben kitört magyar forradalom és szabadságharc mondta ki a piros-fehér-zöld zászló törvényes használatát. Az addigi zászlók a szokásjog alapján formálódtak. A IX. században a magyarok- a krónikák tanúbizonysága szerint- fekete turulmadárral díszített vörös zászlók alatt harcoltak. Későbbi ábrázolások az egymást követő magyar királyokat kettőskeresztes és vörös-fehér csíkozású zászlókkal mutatták. Magyarország nemzeti színei közül a vörös az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt szimbolizálja. A három szín II. Mátyás idején, 1618-ban szerepelt először együtt egy pecsétzsinóron. A zöld szín alighanem a címerből került a piros és a fehér mellé. A trikolort a francia forradalom hozta divatba és tette meg a nemzeti lobogók alaptípusának. 1945 után a korona nélküli, úgynevezett Kossuth-címer került a zászlóra. Az 1949. évi Alkotmány a címert - a hagyományokat és a történelmi jogfolytonosságot figyelmen kívül hagyva- az úgynevezett népköztársasági címerrel váltotta fel.